A szeretet fonala hozzád is elér...

Szia!

Az emberek javarészének van valamilyen rekrációra kiválóan alkalmas szabadidős tevékenysége, más néven hobbija. Mivel a gyerekeink már jóval régebben kirepültek a családi fészekből, így a férjemmel a közös programok mellett (amiben természetesen a kutyáink is aktívan vesznek részt) jól megfér néhány más olyan is, amikor csakis magam vagyok a gondolataimmal. Ilyenkor elvonulok a szoba egyik sarkába, és hagyom a kreatív oldalamat szabadon szárnyalni. Mindig szánok elegendő időt az írásra (nem csak a Facebookos bejegyzések vonatkozásában) és a relaxálásra. A könyvemet évek óta írom, de ez engem egy csöppet sem zavar, és nem is hangolódom le miatta, mert ami késik, az nem.......siet. Szóval a megfelelő időben biztosan kiadásra kerül, emiatt nem aggódom. Az alkotás folyamata az, ami határtalan örömöt okoz számomra, és ez sokkal felemelőbb érzés, mint maga az elkészült mű, ami bár nekem bizonyosan a legkedvesebb eredmények egyike lesz, mégsem mint végeredmény adja meg nekem a boldogság érzést és a szabadságot. Amikor pedig éppen másra van igényem, akkor kerülnek elő a fonalak és mindenféle kézművességhez, rajzoláshoz, festéshez szükséges kellékek. 

Íme hát a HobbiBOX négy évszakos ajánlata: 

  • Kiváló minőségű, időt álló fonalakból készített karkötők. 
  • Küllemi változatosság (lehetőségeim szerint igyekszem folyamatosan gondoskodni róla - csuklóra, alkarra; a klasszikustól a modernig, a színestől a visszafogottabbig, és a vagánytól az elegánsig 
  • Majdnem mindenkinek: 4 éves kortól - 99 éves korig. 
  • Fiú vagy, netán lány, férfi, esetleg nő; felnőtt vagy gyermek? - itt nem számít, csakis az ízlésed és az egyéniséged! 
  • Bátran viselheted ha színházba, ha buliba, ha randevúra, vagy ha munkába mész (tetőfedő bádogosként és duguláselhárítóként főleg)
  • A karkötők rugalmassága kiváltja az olykor ki-be kapcsolással járó vesződséget levételnél vagy fölhelyezésnél. 
  • Meglepheted vele a szerelmedet, a barátaidat, a szeretteidet; oda ajándékozhatod a legkedvesebb tanárodnak, apró figyelmességként jó ötlet lehet a műkörmösödnek, a fodrászodnak, a kozmetikusodnak, és nem utolsó sorban saját magadat is megörvendeztetheted bármelyikkel kedved és hangulatod szerint. 
  • Lehet a kabalád - mindenki babonás, még az is, aki nem.  Legyen egészséged és jó fizikai, lelki léted általa. 
  • Lehet tavasz, nyár, ősz, tél - feldobhatod a hangulatot ezekkel a könnyű darabokkal. 
  • Kellemes tapintás, szemet gyönyörködtető megoldások, hangulatjavító színek és megfizethető ár.

Nos, ha az ajánlatom némi hezitálást követően végülis elnyerte a tetszésedet, akkor írj rám, hogy megbeszéljük mit tehetek a mosolyod érdekében. 

 

Az újonnan létrehozott HobbiBOX csoportot megtalálod a -on.

Polc nyitás: 2023. október 15. 

Kattints a fotóra, nézz körül a GALÉRIÁBAN, és válogass kedvedre!

(Ő itt az egyik kutyusunk, Negró a másfél éves kan Welsh terrier.)