* A JÁTSZMÁK LÉNYEGE ÉS CÉLJA

Sokan gondolják úgy, hogy ez a két dolog JÁTÉK, JÁTSZMA ugyanazon tőről fakad, és kevesen vannak tisztában azzal, hogy ez utóbbi milyen típusú veszélyeket hordoz magában; ez különösen igaz a mai időkre, éppen ezért nem árt tisztázni e két fogalom közti lényeges különbséget.
• A JÁTÉK az, ami önfeledten és őszintén zajlik, történjen az egyéni vagy társas formációban, mindenképpen jó és rendkívül hasznos időtöltés, a rekreáció legősibb formája, bárki képes rá. Ezzel szemben a JÁTSZMA nem a közös idő kellemes eltöltéséről szól, mindössze egyetlen célt szolgál: verbális győzelmet aratni akár a másik ember fizikai sérelmére is.

Miért fontos, hogy tisztában legyél önmagaddal?

Mert ez a hármas mind benned lakozik.

  • felnőtt
  • szülő
  • gyermek

A JÁTSZMÁK LÉNYEGE ÉS CÉLJA a nyereség vágy. Saját gyengeségeink, esetleg a félelmeink eltakarása, vagy valamilyen hamis „kép" mutatása magunkról. A (társas) kapcsolataink jól - de inkább elfogadhatóan - tudnak működni, amennyiben az érzelmi intelligenciánk trenírozva van.

    Mit jelent ez a gyakorlatban?...

    - Szeretetteljes és valódi érdeklődés a másik fél irányába.

    - Őszinte és nyílt kifejezése a gondolatainknak, legyen az jó vagy kevésbé kellemes.

    - Tiszta és érthető kommunikáció a külvilág felé.

    - Értő és megértő figyelemmel lenni a másik fél mondanivalójára.

    - Tudjunk felelősséget vállalni magunkkal szemben (szavak, tettek, következmények)

    - Bízzunk és higyjünk a másikban.

    A trenírozás (edzés) szóra azért fektetek hangsúlyt, mert az érzelmi intelligencia szempontjából egy igen lényeges szellemi cselekvés, úgy is szokták nevezni szakszóval, hogy kondicionálás.

    Őszinteség és felelősségvállalás?

    Mindkettő hiánya – akár a nap minden órájában - vészesen konfliktusos helyzeteket tud generálni.

    Ha rendre rosszul „fogjuk meg” a kialakult szituációt, akkor ezek az ún. játszmák egész életünkben jelen lehetnek, s az ebből eredő nehézségei – alattomos módon - lassacskán felemészthetik egész lényünket.

    Nem lélegezhet fel az az érintett sem, aki most arra gondol, hogy „Lám én mindig elszenvedő, áldozat vagyok”, mert mindez, sok esetben bizony csak látszólagos.

    • Azok a játszmák, melyeket a résztvevők (apa, anya, testvér stb.) előre leosztott szerepek szerint generálnak (vagy éppen szenvednek el), nagyon meg tudják mérgezni a család életét.

    Eric Berne, aki a tranzakcióanalízis egyik megalapítója, nagyon egyszerű ábrákkal szemlélteti, ahogy - a hétköznapi ember - részt vesz az általa (vagy mások által) generált játszmákban.

    Azt is fontos tudnunk, hogy a játszmákat játszó felek (sok esetben) nincsenek tudatában, hogy éppen játszmában vannak, ezért az egy racionális kéréssel -  „Ne játsz velem!” -, nem is feloldható.                                                      

    Van egy közös jellemzőjük, ami a játszma kezdeményezőjéről, és az abba bevont családtagokról sok esetben elmondható: Nem viselkednek őszintén.

    A környezetüket „használják fel” arra, hogy alaposan elrejtsék mások elől a belső gyengeségüket (jellemzően az intimitás hiányát).

    A három énállapot ilyenkor nem „ideális” párosításban jelentkezik, tehát nem az egymást jól kiegészítő felnőtt-felnőtt, illetve szülő-gyerek párosok, hanem például egy szülő és egy felnőtt áll szemben egymással (ezt hívja a szakma „keresztezett tranzakciónak”).

    A családi élet leggyakoribb játszmája: szülő - gyerek

    „Erről is te tehetsz!”

    • Az egyik legklasszikusabb játszma alap forgatókönyve:

    Az iskolás korú gyermek (a játszma kezdeményezője) éppen valamivel foglalatoskodik, mikor az anya (másik résztvevő) ebben megzavarja. A pillanatnyi zavar a felelősség áthárításáról szól, amit a gyermek tudattalanul tesz, ám ő mire felnő – ha mind ez beépül a viselkedés mintázatába - erre komplett életstratégiákat is felépíthet.

    Játsszuk végig a gondolatsort.

    A gyermekből immáron apa lett, aki éppen önfeledten barkácsol valamit a garázsban. Az ő gyermeke hirtelen felbukkan a háta mögött, s a váratlan kérdésére úgy megcsúszik a fűrész a kezében, hogy elvágja a kezét. Az önmagába zárkózottan koncentrált tevékenységet végző Apa ezzel valójában maga kezdeményezi a játszmát, a gyereknek csak a „asszisztencia” szerepe jut.

    • Ugyanennek a játszmának némileg bonyolultabb változata, amikor a felvételire készülő fiatal a szüleire hagyja a jelentkezési lista összeállítását, majd annak szerencsétlen kimenetele esetén, rendszeresen rájuk hárítja a felelősséget, őket okolja azért, amiért nem tudja valóra váltani az álmait.

    „Ha Te nem lennél…”

    Leggyakrabban párkapcsolatokban fordul elő.

    Tipikus példája, amikor az egyik fél a másikat okolja (férj feleség, barát, barátnő), amiért ő maga nem tud elmenni a baráti társaságába, mert amaz féltékeny, s ezért neki otthon kell maradnia.

    Ezúttal azonban nem a féltékeny fél tettei negatív következményeiért történik a hárítás. Nem számít, hogy nem tudott elmenni, mert a valóságban az „áldozatunk”, abban a társaságban kényelmetlenül érzi magát, és igazából minden alkalommal alig várja, hogy végre hazamehessen. Rejtett módon hálás a féltékeny partnernek, amiért megóvja őt ezektől a kellemetlen szituációktól.

    • Szülő-gyerek viszonyban hasonló játszma zajlik.

    A tizenéves gyerek – akiről tudni vélik, hogy gondja van a kezdeményezéssel (introvertált) - arra panaszkodik, hogy azért nem kedvelik a társai, mert soha nem engedik el a szülei a barátai által szervezett bulikba.

    Ebben az esetben mindössze arról van szó, hogy valójában nem akar a bulikon részt venni és ismerkedni, de saját introvertáltságának következményeit inkább a szülőkre hárítja.

    „Most megvagy, lebuktál…”

    „Ugye, hogy igazam volt…”

    „Látod én megmondtam, hogy…”

    Ennek a szintén gyakori játszmának a fő céljai:

    - a harag kiélése

    - a másik feletti hatalom érzékeltetése.

    Amikor az egyik fél (kezdeményező – üldöző/támadó/tettes) előre tudja, hogy partnere hibát fog elkövetni, és csak arra az alkalomra vár, amikor azt a fejére tudja olvasni.

    • Klasszikus eset, amikor egy szakembert (legyen mondjuk vízszerelő) apró hibájáért is ízekre szed a lakás tulajdonosa.

    A családon belüli viszonyokban így hangzik:

     „Na látod, megmondtam, hogy nem fog sikerülni!”

    Sokszor a szülő(k) a saját félelmeiket eltitkolva, a gyerek inkompetenciájának hangsúlyozásával próbálják elnyomni az önállósodási kísérleteket.

    Példa:

    Az éppen vezetni tanuló fiatalnak megengedik, hogy kiálljon az autóval a szűk garázsból, majd amikor az balul sül el, megdorgálják, amiért kárt okozott a járműben. A hiba lehetősége bele volt kódolva a helyzetbe. Az „üldöző” szülő (játékos) csak arra vár, hogy lecsaphasson.

    Szülő: „Hova lett a …? Biztosan elkeverted!

    Kicsit vicces, és talán a legártatlanabb helyzet, amikor a család egyik tagja - a reggeli sietség közben - nem találja a kocsi kulcsát (de lehet lakáskulcs is), s ezt a gyerekén „kéri számon„.

    Gyermek: „Hova tetted a nyakláncomat, amit az ebédlő asztalon hagytam?”

    A fiatal „kezdeményező” támad, számonkér, s kérdésével saját rendetlenségét, olykor a gondolataiban uralkodó káoszt igyekszik a másikra hárítani.

    „Miért nem maradsz itthon? Rossz lenne…”

    „Ha elhagysz, majd meglátod mit teszek…!”

    „Én nem ezt érdemlem…”

    „Én csak jót akartam, de te…”

    Testvér háborúk:

    „Hagyj békén! Nem látod, hogy …?”

    • A játszma egy kiegészítő, rejtett tranzakciók folyamatos sorozata, amely pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé halad.
    • A játszma fogalmát a (laikus) köznyelv nem véletlenül használja.

    Ha valakik ugráltatják, lelkileg rángatják egymást, ezt kívülről jól lehet érzékelni.

    Barátaink (de lehet akár egy jó ismerős) fájdalmas megnyilvánulásait, gyengeségeit olykor végig nézzük, vagy végig hallgatjuk az ezekről szóló panaszt.

    • Ezek mind olyan szituációk, melyekben úgy tűnik, mintha a benne résztvevőknek nem lenne igazán választási lehetőségük, s emiatt érzik rosszul magukat. Ám ez csak a kisgyermekek esetében igaz, hiszen elemi függőségüknél fogva, nincs más lehetőségük, mint a játszmákban akaratlanul is részt venni. Viszont nekünk, felnőtteknek - megfelelő hozzáértéssel - van módunk a játszmázásból kivonni magunkat.