AZ IS DÖNTÉS, HA NEM DÖNTESZ

Manapság nagyon kevesen gondolkoznak el azon, hogy tulajdonképpen minden ébren töltött percük döntéshozatallal telik.

  • Nincs ez másképp akkor sem, amikor valaki nem akar valamin változtatni - az is egy döntés, csak passzív cselekedetet eredményez -, és várhatóan akár a negatív következményeivel is számolnia kell, a legrosszabb forgatókönyv pedig nyilvánvalóan az, ha mindezen rossz élmények az élete végéig szólnak.

Mostanában javarészt olyanokkal beszélgetek, akik évek óta mindig ugyanazokat a köröket futják. Gyakorlatilag nem jutnak előrébb, legyen az akár párkapcsolati vonalon, akár családi kapcsolatok vonatkozásában, adott esetben munka kapcsolatban.

A krónikus döntésképtelenség tulajdonképpen semmi más, mint egy rossz szokás, melynek során tudatosan vagy tudattalanul szorongunk – egyszerűen leblokkol az agyunk, és nem tudunk döntést hozni. Ez érinthet minket olyan apró döntések kapcsán is, mint egy film-, vagy rágcsálni való választás (Van, aki az étteremben üldögélve percekig gondolkodik, míg mások pillanatok alatt kiválasztják maguknak azt az ételt, amire gusztusuk van aznap. Sokaknak a ruha választás is nehézséget okoz, vagy két bármilyen termék közül választani – ők nagyobb valószínűséggel bizonytalanodnak el a még olyan nagy horderejű döntések, mint adott esetben a pályaválasztás (elsődlegesen a fiatalok), vagy akár a házasság intézménye; a gyermekvállalás, és az otthonválasztás.

Lássuk a jó döntésképesség hozzávalóit (Jellemzők, melyekkel viszonylag könnyen, szorongás nélkül képesek egyesek letenni a voksukat valamely alternatíva mellett.)

  • Magabiztosság és önbizalom: Azok, akik egészséges önbizalommal rendelkeznek, annak az érzésével mennek bele a döntéshozatali folyamatba, hogy képesek lesznek jól dönteni. A folyamat legelején tehát a kétségeik nem önmagukkal kapcsolatosak, hanem azzal, hogy melyik lesz számukra a legjobb opció.
  • Önismeret és önazonosság: A jó döntésképesség alapja a megfelelő önismeret – tudják magukról, hogy mely helyzetek lehetnek kellemesek (pozitívok és gyümölcsözők) számukra, és melyek inkább kellemetlenek. Tisztában vannak a saját értékeikkel, a preferenciáikkal, és ezek mentén el tudják dönteni, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül melyik a számukra a legmegfelelőbb és vállalhatóbb.
  • A jövő számbavétele: A jövőt megjósolni csak korlátozottan lehet, ám a döntéshozatal során valamiféle becslést mégis tesznek a jövőt illetően, hiszen a döntésük kihat majd a jövőjükre is, azaz érezteti a hatását, akár jó, akár rossz az a döntés. A jelen körülményeit, és az esetleges múltbeli tapasztalatokat veszik alapul, majd ennek megfelelően „teszik meg tétjeiket”, s képzelik el, hogy milyen lesz a jövőjük. Intuitív képességük kifejlett.
  • A realitások elfogadása: Tevőlegesek és nem álmodozók. Vállalják az esetleges kudarcokat is. Számba veszik és elfogadják a realitásokat – nem zavarja meg őket az a várakozás, hogy talán „jön még valami jobb”. Elfogadják azt, amit az adott helyzet felkínál számukra, még ha az a kínálat nem a legtökéletesebb – ők igyekeznek kihozni belőle valami jót vagy jobbat.
  • Bírni a bizonytalanságot: Megküzdési képesség (reziliencia). Amikor döntést hoznak, többnyire nem látják előre, hogy a választásuk mennyire fog beválni, ennek ellenére képesek elviselni a bizonytalanságból eredő feszültséget.

A döntésképtelenség középpontjában sok esetben a perfekcionizmus áll.

A legtöbb esetben nem adódik lehetőségünk azt választani, amiről hosszú ideje álmodozunk, és hiába is kívánjuk, hogy bár lenne egy olyan tökéletes opció, aminél minden stimmel – nem létezik olyan. Valami mindig hibázik, ami a tökéletességre törekvők számára egyenesen katasztrófát jelent, ugyanis ettől ők, mélyen belül úgy érzik, hogy nem elég jók. (Erről természetesen valójában szó sincs, csak nehezen fogadják el magukban azt, ami kevésbé működik jól, emiatt hajlamosak az önmarcangolásra, önostorozásra, az esetleges hibáik miatti szorongásra, ezáltal pedig a szégyenérzetre is, így arra is rendkívül érzékenyek, ha az őket körölvevő világban valami szintén nem tökéletes.

Lehetőleg mindenből, mindenhol és mindig a tökéletes változatot szeretnék, nemcsak magukból. Az élet váratlan akadályaival és nehézségeivel küzdelmeik vannak, hiszen a tökéletesnek vágyott világ időnként bizony kifordul a sarkaiból. Igyekeznek a lehető legjobban kontrollálni a körülményeket, remélve, hogy így talán el tudják majd kerülni, hogy hiba csússzon a számításaikba, még annak ismeretében is, hogy a világot nem tarthatják a kezükben.

A perfekcionisták azoknak az erősségeknek vannak híján, melyek a döntéshozatalukhoz leginkább szükségesek lennének:

 

  • Önbizalom – önismeret – önazonosság:

 

Folyamatos belső elégtelenségérzésük és az ebből eredő szorongásuk miatt kevés az önbizalmuk, és mivel csak önmaguk tökéletesként megélt másával tudnának megbarátkozni, nem reális az énképük, nem rendelkeznek önismerettel, vagy rosszul mérik fel magukat, ezáltal az önazonosságuk terén is bizonytalan lábakon állnak.

A tőlük független külső körülményeket is igyekeznek ellenőrzésük alatt tartani és lehetőleg tökéletesre faragni, ezért a jelen realitásaival, és a jövővel kapcsolatos bizonytalansággal folyamatos küzdelmeik vannak.

A legjobb opció kiválasztása, vagy ha egy könyvet választunk, és mellette lemondunk egy színházi darabról, mindannyiunknak okozhat némi fejtörést, vagy akár stresszt is, ám a legtöbben ezen hamar túllendülünk, és ha utóbb kiderül, hogy mégsem a legjobb döntést hoztuk, akkor sem önt el minket a szégyenérzet, hanem lehetőségeinkhez mérten igyekszünk korrigálni. Nem így a perfekcionisták, akikre egyébként is nyomasztóan hat, hogy vajon a legjobbat választották-e, és annak legcsekélyebb jelére, hogy hibáztak, már elárasztja őket a szégyen.

A tökéletességre törekvés okaként a pszichológia tudománya többféle gyerekkori dinamikát azonosít és jegyez.

  • Gyermekkori stresszhelyzet: amikor a kisgyermeknek egyedül kell megküzdenie egy olyan helyzettel, ami meghaladja a fizikai és mentális erejét, pszichésen terhet jelent számára, amiben szerető és adekvát támogatásra lett volna szüksége leginkább, de ehelyett magára hagyják a gondolataival, vagy éppen ellenkezőleg bizalmas barátként kezeli (cinkostárssá teszi) valamelyik szülője (ilyen például a szülők válása vagy egy közeli hozzátartozó halála).

A gyermeket a tudattalanja arra készteti, hogy saját magát hibáztassa a történtekért („rossz vagyok”, vagy „ha én is lány/fiú lennék, jobban szeretnének” érzése), illetve tudattalanul is szeretné elejét venni annak, hogy hasonló tragédiában legyen része a későbbiekben: „Ha kézben tartok mindent, akkor bizonyosan elkerül a balszerencse.”

 

  • Tartós stressz: a gyermeket nevelő környezetben szigorú, a gyermek igényeire és egyéni jellemzőire egyáltalán nem fogékony elvárásrendszer uralkodik.

 

Amikor a gyermeket rendszeresen megszégyeníti az őt nevelő környezet, mert nem az elvárásai szerint viselkedik, a neki kimért büntetéssel egyidejűleg a gyermek magáévá teszi azt az érzést, hogy ő soha nem lehet elég jó. Felnőtt korában szinte mániákusan igyekszik kontrollálni a körülményeket, hogy a kudarcot és a szégyent nagy ívben elkerülje.

A tökéletességre törekvés az egyik legsúlyosabb teher, és az ebből eredő döntésképtelenség csak egy része annak az úticsomagnak, amit egy ember cipelhet magával az élete során.

Van kiút a döntésképtelenségből is, ehhez viszont a legkorábbi emlékeinkbe kell betekintést nyernünk, ami hosszú folyamat és komoly önismereti munka.

„Mi történt velem gyermekkoromban?” (elgyászolni a gondoskodást, amit nem kaptunk meg)

Szükséges megtapasztalni „a saját teljességünket és az élet teljességét”: hogy vannak előnyösebb és hátrányosabb tulajdonságaink, és mi mindezekkel együtt szerethető és elfogadható vagyunk; hogy az életnek is vannak naposabb és árnyékosabb oldalai; hogy a nehézségeken túl lehet jutni (már ami az élettel összeegyeztethető), és attól, hogy valami nem sikerült tökéletesre, még nem dől kardjába a világ.

Döntésképtelenség az életünk legfontosabb területein:

Párkapcsolat, párválasztás, házasság

  • Látszólag reményteljes kezdés, aztán sosem alakul jól a vége.

Megtörik a bizalom, kifogynak a mondanivalóból a partnerek, nincs közös program, élmény, célok. Férj-Feleség eltávolodik egymástól, középpontban már csak a gyermekek.

Család, barátok

  • Elveszik a közös idő.
  • Nincs már kire számítani.
  • Az egymás iránti érdeklődés alábbhagyott vagy teljesen megszűnt.

Munkahelyi problémák

  • Feladatok, határidők, számonkérések (vezető-alkalmazott közötti konfliktusok), és folyamatos időhiánnyal való küzdelem. Soknak sem saját magára, sem a családra, sem pedig önmegújító pihenésre nincs ideje.

Van, akinek ez így rendben van, és van, akinek nem. 

Jól dönteni nem könnyű, és vannak területek, ahol kifejezetten érdemes ezt a képességünket kifejleszteni. Ilyenek a EGÉSZSÉGÜGYI, JOGI, GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI KÉRDÉSEK - PÁLYAVÁLASZTÁS - MUNKAHELYI PROBLÉMÁK - PÁRKAPCSOLATI NEHÉZSÉGEK - OTTHONTEREMTÉS - CSALÁDTERVEZÉS ÉS GYERMEKVÁLLALÁS -  

 

 

® HRG_1970

©HELPFORYOU.HU - Minden jog fenntartva!

Ez is érdekelhet téged: "A BIZTONSÁG ÉS ÁLLANDÓSÁG ILLÚZIÓJA" (szoros összefüggés van a két problémakör között)