PÁRKAPCSOLATI BUKTATÓK

Sokféleképpen árulhatjuk el egymást. Létezik ugyanis olyan, hogy önpusztító szerelem. Ennek a dinamizmusa egy külső szemlélő számára jól látható - a felek egymás megcsalása nélkül is szétcincálják a kapcsolatukat, valójában nem egy "befigyelő" szerető harmadik jelent veszélyt a kapcsolatokra, hanem maguk a párok.

Hogyan lehetséges ez?

Elhagyják önmagukat (slamposan öltöznek, és elhanyagolják egymást, leharcolt, nemtörődöm állapotba kerülnek testileg is lelkileg is), mert a jelenlétük magától értetődővé vált az idők során, és jól kiszámíthatóvá egymás számára. Látszólag kimozdíthatatlanul ékelődtek egymás életébe. A nagy szerelmi semmittevésben egyszer csak elkezdődik az „egymás mellett elvagyunk" állapot stagnálása, már nem haladnak céljuk felé, már régen letértek mind a saját, mind pedig a közös útjukról.

Egy jó kapcsolat nyitott az újdonságokra, fejlődő képes, ezek pedig a párok egyéni változásaira is serkentőleg hatnak. Ám egy hanyatló kapcsolatban a felek elkezdenek unatkozni (kreatívitásuk egyszercsak zuhanó repülésbe kezd), beáll a napi rutin, és egyre kevesebb az új, frissítőleg ható és a közös jövőt meghatározó élmények. Egyre nagyobb veszélybe sodródik a közösen eltöltött minőségi idő, az értő figyelem, és velük együtt a megtapasztalásra váró érzelmi biztonság. Már nem örülnek egymás sikereinek, külön utakon járnak, más célokat kergetnek, majd hirtelen megváltozik az értékrendjük is. Már lazább elveket vallanak a hűségről is, a kapcsolatuk létjogosultsága és jövőképe rohamosan megkérdőjeleződik.

Sokan hajlamosak "elereszteni" magukat - mindenféle értelemben. Eltűnnek, semmivé lesznek a valamikor vágyott, titokzatos és megszerzendő társak, akik a másik szemében egykor szentek és sérthetetlenek voltak egymás számára. Már nem fordítanak elegendő energiát a kapcsolatukra, ellenben csodálkoznak, hogy a másik sem teszi bele a maga részét.

Értő figyelem nélkül a kommunikációnk zsákutcába jut (egyoldalúvá válik) és aztán el is apad. Én, én, én... hajtogatjuk bőszen, és közben nem érdekel, hogy a „telefonvonal" végén mit is próbál közvetíteni a másik. Végig sem hallgatjuk, meg sem halljuk, el vagyunk foglalva saját magunkkal, pedig sokkal többet tanulhatunk és nyerhetünk azokból pillanatokból, amikor a másikra figyelünk. 

Sokféle módozata ismert az érzelmi biztonság lerombolásának, ám a válogatott "módszerek" közül mégis egynek van kitüntetett helye a párok életében: a hűtlenkedésnek - vagy nevezhetjük megcsalásnak, félrelépésnek, megbotlásnak stb. Pedig ez a listavezető viselkedés fajta valójában nem bűn, hiszen nem ez teszi tönkre a kapcsolatokat, szimplán csak valaminek a következményeként "szerez magának" létjogosultságot.

John M. Gottman a világ egyik legismertebb pszichológusa és a párkapcsolatok területének vezető szakértője az Egyesült Államokban - "A jól működő házasság 7 alapelve" című könyv írója több évtizede végez utánkövetéses kutatásokat párok százainak bevonásával, aminek köszönhetően ma már elegendő 15 percig figyelnie egy pár kommunikációját, és 91%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy kapcsolatuk tartós és elégedett lesz-e, vagy pedig elválnak egymástól. Ez a magas találati arány nem Gottman intuícióján alapszik, hanem azon a roppant mennyiségű adaton, amelyet a szakember az elmúlt évtizedek során gyűjtött és elemzett. Gottman azonban nem azt tartja a legfontosabb tudományos eredményének, hogy nagy biztonsággal be tudja jósolni a válást, hanem hogy hét alapelven nyugvó módszere segítségével a párok jelentős részénél segédkezni tud a megelőzésben.. Kutatásainak köszönhetően ugyanis ma már nemcsak azzal vagyunk tisztában, hogy mitől megy tönkre egy párkapcsolat, de azzal is, hogy mitől működik jól, és hogyan tehető jobbá, erősebbé.
E könyv első kiadása 17 évvel ezelőtt jelent meg, és azóta több mint egymillió példány kelt el belőle, világszerte alapmű lett a párok és segítő szakemberek körében egyaránt. A könyvben ismertetett stratégia ugyanis jelentősen javítja, elmélyíti, védi a párkapcsolatot és szükség esetén akár képes megmenteni is azt, ha veszélybe kerül. Gottman műve ráadásul azokat is meggyőzi, akik általában szkeptikusak a hasonló témájú könyvekkel szemben, ugyanis nem puszta elképzeléseket és véleményeket ismertet, hanem a világ legdrágább és leginnovatívabb kutatássorozata által felderített és igazolt tényeket.
A könyv átdolgozott kiadásába belekerültek az időközben végzett újabb kutatások eredményei, valamint friss tesztek és feladatok, melyek segítenek felmérni az adott házasság jelenlegi állapotát, illetve fejleszteni a párkapcsolati elégedettség szempontjából legfontosabb készségeket. A kötetben ismertetett stratégia a kapcsolatok minden szakaszában alkalmazható elköteleződés előtt, hogy meggyőződjünk arról, jó döntést készülünk-e hozni; harmonikus, boldog időszakban, amikor a legjobb eséllyel erősíthetjük meg a szövetségünket, hogy elkerüljünk számos későbbi problémát; kisebb-nagyobb gondok felbukkanása esetén, hogy javítsunk a kapcsolatunkon, és rendkívül nehéz élethelyzetekben is.

John Gottman szerint tehát beszédes előjelek (jósló jelek) jelzik azt, hogy kötelékünk szálai hogyan kezdenek sérülni, ami majd nagy valószínűséggel hűtlenséghez vezet, végül a teljes elszakadáshoz - válás, szakítás. Az úgynevezett Apokalipszis négy lovasát mi magunk is felismerhetjük. Ez a metafora pontosan leírja a párok veszekedés alatt megjelenő interakcióit és kommunikációs mintáit.

Vajon milyen mértékben van jelen a négy lovas a kapcsolatainkban?

A sértő szándékú kritika, verbális agresszió, személyeskedés, a másik érzékeny pontjainak állandó feszegetése persze, hogy feszültséghez, sértődéshez, beforduláshoz, eltávolodáshoz, érzelmi falakhoz vezet. (,,Unalmas vagy", „Igénytelen vagy", Figyelmetlen vagy") Így könnyen félresiklik a közlésünk, és könnyű szerrel váltunk ki a másikból védekezést, passzivitást vagy visszatámadást. A következő lovas a megvetés, lenézés, vagy undor, ami különösen toxikus a kapcsolatra nézve. Azt jelenti, hogy egymás iránti tiszteletünket olyan szinten veszítettük el, hogy már nem is rejtjük véka alá. Ilyen közegben lehetetlen a konfliktusokat rendezni. Szarkazmus, cinizmus, állandó gúnyolódás, gonosz humor, megalázás kúszik be kapcsolatunkba, ami már régóta nem a szeretetről szól. 

Felelősség áthárítás, védekezés. Erre a vészhozó lovasra a magyarázkodás, majd az ellentámadásba lendülés jellemző. Egyik fél sem akarja már elismerni, hogy tévedett. Kifogásokat keres. Nem vállalja a saját döntéseiért, tetteiért a felelősséget, hanem folyton a külső körülményeket vagy a társát okolja.

Visszahúzódás, közömbös kivonódás, falépítés. Ahol megjelenik a kritika, a megvetés és a védekezés, ott előbb utóbb az egyik fél ki fogja vonni magát a helyzetből. A kivonódás némaságba burkolózást, elvonulást, passzivitást, és kínos csendet jelent, így nem kell interakcióba kerülni a másikkal, nem kell részt venni a konfliktusokban. A kilépett fél semmiféle visszajelzést nem küld, nem válaszol, kerüli a másik fél tekintetét, tulajdonképpen levegőnek nézi.

Ha a négy lovas állandó részesévé válik a mindennapjaiknak, akkor nyolcvan százalékos biztonsággal megjósolható, hogy a két ember útjai szétválnak. A jól működő kapcsolatok titka nem a konfliktusmentes élet. A konstruktív vita, amelyben negatív érzéseinket is bátran, nyugodtan ki merjük nyilatkoztatni, kiszellőzteti a kapcsolatot, friss levegőt, életet visz bele. Nem kell kivetkőznünk önmagunkból, sem emberi méltóságunkat elveszíteni, inkább mindkettőnknek arra kell törekednie, hogy vitánk feloldást hozzon, és mielőbb egymást átölelve, megnyugodva, megelégedve lezárjuk a témát. A konfliktusok felvállalása és megfelelő kezelése mindig szorosan tartja a kötelékünket. Elárulni, elhagyni egymást, csomagolni és fejvesztve menekülni a helyszínről bárki tud, ahhoz nem kell nagy kurázsi. De egymás szemébe nézve valóban beszélgetni, értő figyelemmel lenni a másik iránt, és kitartani egymás mellett az ínségben, vagy a bajban, a veszteségeinkben szeretettel ölelni: ez a szövetség lényege.