Nem egyszerűen csak technika, hanem olyan összetett eljárás, ami az alkalmazójától egy bizonyos beállítottságot igényel, és amellyel gyakran kanyargós úton ér nagyon gyorsan célt.

Hegedősné Rácz Gabriella

Párkapcsolati, életvezetési és

mentálhigiénés segítő

http://sorsforditobeszelgetes.hu

https://helpforyou.hu

Kapcsolatfelvétel és

ONLINE konzultáció egyeztetése:

sorsforditobeszelgetes@gmail.com

Előzetes időpontfoglalás szükséges!

®PROVOKATÍV BRIEF COACHING

A provokáció, mint kommunikációs stílus

A provokatív stílus lényegét a módszer kitalálója - és egyben szülő atyja - Frank Farrelly egyszerre két dolgot is megfogalmaz. (Frank Farelly „Provokatív terápia” (Provocative Therapy) című könyve a téma klasszikusa)

„…mintha egy régi baráttal beszélgetnék csillogó szemmel és melegséggel a szívemben…”

„Az ördög ügyvédjének szerepét játszom, de belül teljesen az angyalok pártján állok!”

Noni Höffner az első (és eddig egyetlen) német nyelvű könyvet a provokatív stílusról 1995-ben adta ki (Das wäre doch gelacht! Humor und Provokation in der Therapie; 8. kiadás, 2013).

Noni Höffner: pszichológus

A müncheni Lajos Miksa Egyetemen (LMU) szerzett PhD doktori fokozatot a Német Nép Tanulmányi Alapítványának ösztöndíjasaként. Elismert szaktekintély a provokatív terápia, beszédterápia, hipnoterápia, NLP, EMDR, PET területén. 1988-ban alapította, és azóta vezeti a Provokatív Terápia Német Intézetét (Deuthsches Institut für Provokative Therapie, DIP). A provokatív stílus egyik legismertebb képviselője.

A terápia kifejezés (elfogadottan) helyettesíthető mindkettővel: coaching vagy segítő beszélgetés. (Frank Farrelly a módszer kitalálója és szülő atyja és a pszichológusnő, minden különösebb magyarázat nélkül, a terápia és coaching szavakat felváltva használták. Jómagam, élve a segítői szabadság jogával, elsődlegesen a segítő beszélgetést használom.)

A provokatív stílusú segítő beszélgetés a hagyományos terápiás (vagy terápiás jellegű) irányzatoktól (pl. a mediáció is ide tartozik) eltérő módszert alkalmazva új utakat nyit meg a kliens előtt. Az egyén, a saját szemüvegén keresztül érzékelt képsorokat fokozatosan elhalványítja, majd egy egészen más perspektívából lesz képes rátekinteni a problémájára. Ez óriási kihívást jelent a segítő számára is, aki ezzel gyakorlatilag felülvizsgálja a saját feltételezéseit a „terápiás” patthelyzetekről, és az emberben rejtőző változás lehetőségeiről. Ez az új fajta megközelítés teret nyújt a segítő számára abban, hogy a kliens saját önromboló mechanizmusait és személyes tapasztalatait használja fel, és fordítsa a változás elősegítésére, azaz a javára.

E több évtizedes klinikai tapasztalatból kiforrott segítő forma egyfajta paradigmaváltást eredményezett az eddigi terápiás, illetve a már említett terápiás jellegű elképzelésekben, mint pl. a coaching.

A kezdetek – a provokatív stílusú beszélgetés születése

Frank Farrelly (1931-2013) a hatvanas évek elején szociális munkásként kezdte a karrierjét, majd tizenhét éven át dolgozott a Mendota State Hospitalban (Madison, Wisconsin, Egyesült Államok) pszichiátriai zárt osztályán. Krónikus skizofrénekkel, mániás depressziósokkal, gyilkosokkal, gyermekmolesztálókkal és hasonló súlyosan zavart betegekkel dolgozott egy projekt keretén belül, amelyet Carl Rogers, a beszélgetésterápia akkor már világhírű feltalálója vezetett.

Farelly már kilencven órája dolgozott a zárt osztályon az egyik skizofrén betegével. Hagyományos keretek között, szigorú beszélgetésterápiával fáradozott azon, hogy lelkileg felépítse, végtelen türelemmel hallgassa őt, és tengernyi bátorságot öntsön belé. Arról akarta meggyőzni a betegét, hogy kétségtelenül értékes, és óránként a rátermettségéről is biztosította őt. A beteg vagy nem reagált, vagy nem értett egyet a pozitív értékeléssel. A 91. órában Farelly már kezdett „mérges” lenni, erős késztetést érzett arra, hogy befejezze a „hízelgést”, ezért a beteg minden önmagára tett negatív megnyilvánulást intenzíven helyeselni kezdett. (a beteg értéktelen, haszontalan, csúnya, igazi csődtömeg, semmirekellő, jövőképe nulla stb.)

Farelly maga is tátott szájjal, döbbenten hallgatta, amikor az összeroskadt, letargiába zuhant betege önkéntelenül is kihúzta magát és védekezésbe fogott. (ő nem szörnyű, igenis képes ezt-azt megcsinálni stb.) A korábbiakban nem látott módon sorolta fel a képességeit, olyan energiával, amit azelőtt soha nem tanúsított.

A felismerés sokkolta Farellyt. A betegek (kliensek) korántsem olyan gyámoltalanok, gyengék és törékenyek, mint azt általában feltételezték róla (vagy a beteg saját magáról). Sokkal több belső erőforrással rendelkeznek, mint amennyit többnyire tulajdonítanak nekik.

Akik a kliens törékenységét hangsúlyozzák, sokkal inkább hívei a fokozatosságnak a terápiában. Mások, akik a klienst alapvetően erősnek, és erőforrásokban gazdagnak látják, gyorsabban térnek rá a „kényes témákra”, bízva a kliens belső képességeiben és külső erőforrásaikat mobilizáló képességeiben.

A provokatív terápia emberképe a következő feltételezésekre alapul:

• A legfontosabb üzenetek az emberek között nonverbálisak.
• A gyermekkori és jelen idejű tapasztalatok nagy mértékben szerepet játszanak abban, hogyan formálódnak az egyén értékei, attitűdje és viselkedése.

Az egyén

• *maladaptív (rosszul, helytelenül alkalmazkodó), antiszociális attitűdjei és „deviáns” viselkedése drasztikusan módosítható, bármilyen súlyos vagy krónikus képet mutatnak.
• a kihívásra képes változni és fejlődni.
• változhat, ha arról úgy dönt.
• pszichológiai törékenysége mérhetetlenül túl van becsülve mind önmaguk mind mások által.
• határozott előnyére válhat a terapeuta részéről közvetített nyílt és „kongruens gyűlölet” kifejezése.

* A maladaptív sémák olyan érzelmi, gondolkodásbéli és viselkedés beállítódást jelentenek, melyek minden olyan helyzetben aktiválódnak, melyre az adott séma érzékeny. A maladaptív viselkedés egyik tipikus példája a túlzott önfeláldozás, amikor valaki mások igényeinek kielégítésére összpontosított, saját kívánságának rovására.

A provokatív módszer hipotézisei

1. Ha a segítő a klienst - humorosan, figyelmesen, és a kliens saját értelmezési keretén belül - provokálja, akkor a kliens az ellenkező irányba fog mozdulni: hirtelen lesz képe saját magáról, hogy milyen ember is ő reálisan.
2. Ha a segítő a klienst provokatívan ösztönzi az önromboló, deviáns magatartásra, a kliens hirtelen köteleződik el az ön, és mások növekedését támogató cselekvés mellett, ami már közelebb áll a szociálisan elfogadott normákhoz.

A provokatív stílusú beszélgetés célja

A segítő a kommunikációjával pozitív és negatív affektív élményeket (érzelmi: öröm, bánat, depresszív hangulat stb.) provokál annak érdekében, hogy a kliens az alábbi 5 viselkedés mellett kötelezze el magát:

1. Megerősítse a saját önértékelését verbálisan és cselekvés szintjén.
2. Megfelelően érvényesítse magát teljesítmény és kapcsolati helyzetekben.
3. Realizálni tudja, hogy mikor szükséges megvédenie magát.
4. A pszicho-szociális valóság érzékelése, és a szükséges különbségek elsajátítása annak érdekében, hogy adaptívan tudjon reagálni.
5. Képes legyen kockázatot vállalni a személyes kapcsolatokban. Az érzelmeit és a sebezhetőségét tudja kommunikálni mások felé, mindezt autentikus (valós, hiteles) átéléssel.

Segítői eszközök

• A provokatív stílusú kommunikáció

Az „ördög ügyvédje” típusú, egyúttal abszurd elemeket hordozó játék. Azaz, a segítő a kliens saját magához fűződő ambivalenciájának a negatív oldalára fekteti a hangsúlyt, tulajdonképpen ezzel éri el, hogy a kliens ezt a róla festett irreálisan torz képet korrigálja, és mindenáron erőfeszítéseket tegyen arra, hogy egy sokkal reálisabb képet alakítson ki saját magáról.

• Direkt provokáció

A kliens affektív bevonódását segíti, gyorsan elérhető vele, hogy a kliens semmiképpen ne tudjon kitérni a nyilvánvaló feszült helyzet elől. (Fontos visszacsatolás a kliens düh kifejezése, amit a segítő azonnal lereagál és adekvát módon kezel. A kliens ezzel is új információkat nyerhet ki magáról, és lehetősége nyílik a saját határait megtapasztalni.

• Kommunikációs minták

A segítő gyors, rövid, és érzelmileg telített interakciókkal provokálja ki a kliensből a spontán reakciókat. Legalább annyit beszél, mint a kliens. Ezzel eléri azt, hogy a kliens az ő szempontjait is megértse, és csökkenti annak a nyilvánvaló esélyét, hogy egy *dependens kapcsolat alakulhasson ki közöttük. (*A DSD jellemzői. A dependens személyiségzavar fő jellemzője a másoktól való túlzott függőség, az önálló döntésképesség hiánya. Ez, az egyén társas kapcsolataira, szexuális életére és szakmai teljesítményére egyaránt kihathat.)

• Visszacsatolás

A segítő, amikor valódi érzéseit és gondolatait őszintén kifejezi a kliens felé, egyúttal mintát is ad az önmaga felvállalásáról és a kockázatviselésről, egy számára jelentőséggel bíró kapcsolatban. A visszajelzések lehetővé teszik a számára, hogy a segítő valós érzéseire reagáljon. Ez segíti őt abban, hogy ne csak a saját, hanem a másik szükségleteivel is találkozzon már a beszélgetés során is. (Farrelly szerint bizonyos viselkedési formák őszinte visszautasítása sokkal hatékonyabb, mint az állandó feltétel nélküli elfogadás, vagy az indifferens (közömbös) hozzáállás.)

• A kliens nonverbális kommunikációjának elfogadása

A klienst az alapvető érzésében, hogy a segítő az „ő oldalán áll”, meg kell erősíteni. A törődés nonverbális jelzései fontosabbak, mint a beszélt tartalmak. A nonverbális eszközök lehetnek a mosoly, nevetés, humor (mint a legfőbb eszköze a pozitív viszonyulásnak), az érintés (vállveregetés), a testbeszéd, a kacsintás, a magas aktivitási szint, ami jelzi a bevonódást. A „figyelem intenzitása” fontos kritérium.

• Véletlenszerű tanulás

A kliens, a segítő mintaszerepéből fakadóan tanul verbalitást; hozzáállást a kapcsolatokhoz, a dolgokhoz és helyzetekhez; viszonyulást önmagához és másokhoz, és változatos viselkedést. (asszertív kommunikáció, a nonverbális kommunikáció kódolása, impulzus kontroll stb.).

• A kommunikáció és a segítő stílusa

A segítőnek nagyon szenzitívnek (érzékenynek) kell lennie ahhoz, hogy folyamatosan felül tudja vizsgálni a kliensről alkotott ítéleteit, képes legyen belépni a kliens értelmezési keretébe, és egy „másik szelfként” legyen ott a számára. Ebben a kontextusban kifejezetten előny, ha a segítő domináns és magas vitakészséggel rendelkezik. Segít, ha intuitív képessége fejlettebb, mint az átlag emberé, és nem utolsó sorban jó színészi képességgel van megáldva. Ez utóbbi segítségével tudja kijátszani a kliens maladaptív működését, és a humor eszközeivel magabiztosan tudja fogadni a felé intézett támadásokat.

• Specifikus segítői technikák

Ilyen például a dráma, vagy a túlzás, valamint a segítő szubjektív reakcióinak és fantáziáinak a megjelenítése, mindezt – itt és most –  a jelenre fókuszálva.

• A realitás tesztelése

Lehetséges jövőképek felvázolása, ami a kliens jelenlegi attitűd és viselkedésbeli mintázatai alapján elképzelhető, hogy megvalósulnak. Ez általában túlzó, az abszurditásig leegyszerűsített. Arra készteti a klienst, hogy megvédje magát a túlzóan kivetített, negatív jövőképpel szemben, és képes legyen nevetni a jelenlegi viselkedésén és hozzáállásán. Egy új, szociálisan és lélektani szempontból adaptívabb valóságészlelést alakítson ki.

• Verbális konfrontáció

Az empátia, a beleérző megértés önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a kliens a segítő beszélgetésen kívüli szociális realitásban (a való életben) tudjon funkcionálni. A segítő szembefordul a klienssel. A kliensnek képesnek kell lennie arra, hogy megértse mások álláspontját, szükségleteit, értékeit, és hogy milyen üzeneteket küldenek felé. Emiatt a kliens számára is kihívást jelent a segítő verbális kommunikációja, hogy abból leképezze a „valódi életben” kapható reakciókat, és megtudjon küzdeni vele. (A verbális konfrontációnak nem lehet célja a durvaság, ellenben a kliens viselkedési repertoárjának a szélesítéséhez hangsúlyozni szükséges bizonyos érzelmeket.)

• Negatív tükör

A terapeuta pontosan úgy viselkedik, mint a kliens. Felveszi annak a kommunikációs stílusát, kifigurázza benne azokat az aspektusokat, melyek minden valószínűség szerint a probléma okozói.

• „Alibi” felvetések - magyarázatok

A kliens, a segítő a viselkedésén keresztül demonstrálja a lehetséges útjait, hogy magyarázatot adjon a problémáira. A provokatív stílusban nincs jelentősége annak, miért viselkedik így a kliens, csak az számít, hogy tudatosuljon benne a saját ártó működése, és ezt hogyan tudná megváltoztatni magával szemben. Kifigurázott magyarázatokat kínál a segítő, melyek mindegyike világosan jelzi a kliens felé, hogy a viselkedései sokkal fontosabb, minthogy magyarázatot találjon azokra.

• Ellentmondásos üzenetek

A segítő, a humorban is tetten érhető „egyszerre igaz is meg nem is” stílusú kommunikációt alkalmazza. A klienst ezzel arra ösztönzi, hogy foglaljon állást az ellentmondások között, ami egy sokkal autonómabb működésmódot tesz lehetővé a számára.

• Listázás

A kliens ösztönzése arra, hogy az önmegerősítő, asszertív reakcióit viselkedéses adatokkal és indokokkal támassza alá, ezzel megerősítve azokat.

A humor szerepe a provokációban – élettani megközelítés

A humornak központi jelentősége van. Az alkalmazása elengedhetetlen, enélkül nem is beszélhetünk erről a stílusról. A humor fontos eszköze ennek a fajta terápiás jellegű beszélgetésnek. Segít az egyénnek abban, hogy megfelelő pszichológiai távolságot tartson saját magától. Ez lehetővé teszi, hogy megfelelő kritikával illesse saját érzéseit, feltételezéseit, és kritikusan álljon a viselkedésével szemben. Ez egy gyors és intenzív módja, hogy adaptívabban reagálhasson különböző helyzetekre.

A humor - természetéből fakadóan, és ebben a tekintetben leginkább - egy másik személlyel megosztva kap értelmet, és komoly szociális funkciója van.

A nevetés két embert a „kapcsolatuk jelenébe” vihet, és ebben a formában sok „szociális stroke”-ot lehet begyűjteni egymástól. A humor a játékosság egy formája, amiben nemcsak a közelség, de a távolság is kifejezhető, így az emberi viszonyok egy „mintha-térben” ugyanúgy leképeződhetnek és alakíthatóak. A humor paradox jelenség- egyszerre valóságos és nem is, igaz és nem is. Nagy szerepe van a humorban az analógiáknak és a metakommunikációnak, ami új jelentést adhat a kontextusnak. Nevetés közben az emberek sokkal inkább szuggesztibilisek (fogékonyabbak) és együttműködőbbek. Ennek a talaján sokkal könnyebben érhető el a változás.

A provokatív segítő a humort nagyon célorientáltan használja. A nevetéssel arra készteti a klienst, hogy az foglalkozzon a személyes témáival, érzéseivel és viselkedésével egy direkt és őszinte stílusban. Ezen kívül segíti a bevonódást is, ami a kliens és segítő számára kulcskérdés. Ezt a bevonódást a terapeuta leginkább a humorral és a „mérges vagyok” stílussal éri el. Azonban mindkettő a kliens iránti törődést és melegséget hivatott kifejezni. A kliens ezt kell, hogy érezze: „Bármit mondhatsz, tudom, hogy igazából szeretsz.” (Nyilván a szeretet más aspektusa érvényesül) A segítő nonverbális közlései így sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak. Ezekkel alakítja ki azt a kontextust, amelyben minden provokatív intervenciója (beavatkozás) új jelentést nyer.

A segítő a humor sok formáját használja arra, hogy provokálja a klienst: kifigurázás, utánzás, felnagyítás, az üzenet elferdítése, szarkazmus, irónia, viccek. Fontos, hogy a humor, és nevetés tárgya sosem maga kliens, hanem kizárólag a maladaptív gondolatai, feltételezései és viselkedése. A melegség és a törődő stílus szól magának a kliensnek.

A segítő saját magán, feltételezésein, fóbiáin és életstílusán is tud nevetni, ezzel demonstrálva azt, hogy ez nem pusztítja el őt. Ez a kommunikáció egy sokkal szimmetrikusabb kapcsolatot teremt kettejük között. A kliens így felülvizsgálhatja a saját „betegszerepét” is.

A provokatív terápia elterjedése és alkalmazása

Frank Farrelly Európában legelőször Németországban majd Hollandiában, Nagy-Britanniában, Lengyelországban, Oroszországban tanította módszerét. Később egyik tanítványa Nick Kemp „Provocative Change Works” néven a provokatív terápia, valamint az ericsoni hipnózis elemeinek ötvözésével létrehozta a saját módszerét, amit a világ különböző országaiban terjesztett, többek között Magyarországon is.

A provokatív stílus nagy hatékonysággal alkalmazható még fóbiák, illetve szorongásos panaszok esetében. Elemeit kiválóan lehet hasznosítani a klinikumban, a személyes fejlesztés (pl. coaching) területén is gyors és kielégítő eredmények érhetők el általa.

Felhasznált irodalom:

http://en.wikipedia.org/wiki/Frank_Farrelly

http://www.provocativetherapy.com/(Frank Farrelly hivatalos oldala) 

http://www.provocativetherapy.eu/(a provokatív terápia hivatalos oldala) 

http://www.provocativechangeworks.com/(Nick Kemp hivatalos oldala)

http://www.provokativ.com/(Deutches Institut für Provokative Therapie)

E. Noni Hëfner: Provokatív tanácsadói stílus - Glauben Sie ja nicht, wer Sie sind! - Grundlagen und Fallbeispiele des Provokativen Stils - 2015