MIÉRT JÓ VÁLASZTÁS?



TANÁCSADÓ VAGY SEGÍTŐ?

Úgy vélem, hogy jó tanács nem létezik - csak tanács, ami rosszabb helyzetbe csalhatja a másik embert, mint amiben van éppen -, mert, ami jónak látszik, az kizárólag a tanácsadó fejében fogalmazódik meg (először kérdés formájában): “Mit tennék ÉN az Ő helyében?”  
Mivel nem vagyunk a tanácskérő helyében, így SEMMIT. Nekem is sokszor teszik föl még a mai napig is a kérdést: “Mondd, te mit tennél az én helyemben?”

A tanácsadó javarészt a saját tapasztalatait, élményanyagát, erkölcsi felfogását, életfilozófiáját stb. veszi alapul (mi mást?, hiszen ez a feltöltött raktárkészlete, ebből merít), amihez viszont a másik ember sokszor hozzá se tud szólni (nem sok köze van hozzá, így számára az a tanács - mondjuk így - én-idegen lesz). Főleg akkor, ha olyan viselkedést javasolnak neki, amire nincs is belső lehetősége.

  • A jó tanácsra általában akkor kerül sor, ha a segítő (pszichológus, kócs, barát stb.) képes saját magát háttérbe szorítani, és fejlett empátiát gyakorolva azonosul a probléma birtokosával. A tanács (látszólag - mindenkit elkápráztatva) be is szokott válni, ami azt eredményezi, hogy a “bajba jutott” eztán örömmel járkál a tanácsadójához minden kritikus élethelyzetében. Csakhogy ezzel bárkit rosszabb állapotba lehet hozni, mint amilyenben eredetileg volt, hiszen az alapvető probléma még mindig a “döntésképtelenség” gyökérproblémájából táplálkozik.
  • A tanácsadás, mint olyan, egyfajta drogként is funkcionál (hamis biztonságot ad, ami még inkább hozzászoktatja a tanácskérőt). Ugyanis hamar rájön az illető, hogy tulajdonképpen neki nincs is dolga magával, mert egy külső személy (mondjuk így - egy nála is erősebb pszichés hatalom) "viszi el helyette a balhét", azaz testesebb problémák esetén más is dönthet helyette. 

A segítőnek ezzel szemben az a feladata, hogy a hozzáfordulót döntésképessé tegye, aki a későbbiek folyamán is képes lesz választani és mer a jövőben fajsúlyosabb döntéseket meghozni.

Mi a baj a tanácsadással?

Semmi. A tanácsadók mindössze azt teszik, amire igény mutatkozik a másik oldalon, és aszerint is szolgálnak. (Sok sikert kívánunk ezúton is nekik.)

A provokatív módszer azonban nagyban eltér az “egyszerűbb”, hagyományos (keretes-dogmatikus) segítői módszerektől, és eszközeit tekintve is “bonyolultabb” kommunikációs technikát jelent. Ezzel nyilvánvalóan a nehezebb utat választja az, aki ennél a technikánál állapodik meg. Ellenben jóval gyorsabban és hatékonyabban fog tudni dolgozni az "ügyein". A lényeg, hogy a segítő a saját személyiségével összehangba tudja hozni és képes legyen azt harmóniában működtetni. Fontos, hogy tudását, humorérzékét, intuitív képességeit kizárólag jó és nemes cél érdekében használja fel. 

Miért jó választás ez a módszer?

  • Metodikáját tekintve jól felépített, megoldás fókuszú, rendkívül baráti hangvételű és laza. 
  • Vannak olyan emberi tulajdonságok és traumakezelő viselkedésformák (meggyőződéses kommunikáció, ellenállás, makacsság, alibizés stb.), amelyeket egyszerűen nem lehet a hagyományos módszerekkel kezelni.
  • Az alkalmazása bár némi "fájdalommal" jár, viszont a segítő a probléma okát orvosolja vele, nem pedig tünetet "kezel" vagy fed el. 
  • Talán ez érzékelteti is a problémák lényegi oldalát: az egyén, amikor a tanácstalanság rabul ejti, csakis a saját szemüvegén keresztül nézve és magára a problémára fókuszálva kommunikál. Az a tapasztalat, hogy az emberek önvédelemből is hazudnak (és ez leginkább ösztönös vagy tanult kontra kommunikáció).

Miért nem érdemes tanácsot adni tehát?

Mert a leghalványabb fogalmam sincs arról, hogy milyen érzelmek kavarognak benned. Éreznem kellene netán nekem is azt, ami éppen akkor benned zajlik legbelül? (Ha így kellene tennem, akkor ketten lubickolnánk a kaka-fürdőben, és együtt szidnánk azokat, akikre mutogatsz. De nem ez a cél.)

Amin te keresztülmentél, arról én maximum csak olvashatok vagy hallgatom tőled, ám kizárólag csakis annyit, amennyit te ebből megosztasz velem. 

Soha nem érezhetem azt, amit mások éreznek. (Ez fordítva is igaz.)

Nagyjából el tudom képzelni a fájdalmat, az empátiámnak köszönhetően együtt tudok érezni veled, de megérteni sosem fogom igazán. 

Akik beszélgetni akarnak velem, azok pontosan arra a pluszra vevők, ami a teljes szellemi átalakuláshoz, és stabil lélek állapothoz vezet.